Középiskolák versenye

2018 április 22.

A Bringa Piknik szervezői Középiskolák részére versenyt hirdetnek a rendezvényen

A Bringa Piknik szervezői Középiskolák részére versenyt hirdetnek a rendezvényen legnagyobb létszámban induló és távot végig tekerő Középiskolai csapatoknak.


Ahogy mondani szokták a részvétel a fontos, de minél nagyobb létszámban!

Nevezd be középiskoládat az info@bringapiknik.hu e-mail címen (kapcsolattartó, telefonszám, e-mail cím, tervezett létszám megjelölésével) és 2018. május 12-én, 10:00 órakor startoljatok el Nyíregyházáról, a Kossuth térről. A verseny alapfeltétele a megérkezés, tehát a távot teljesíteni kell, de nem feltétele a gyorsaság. A díjakat csak az a csapat veheti át, amelyik teljes létszámban meg is érkezik Tokajba, a Fesztiválkatlanhoz. Célszerű az iskoládat egyen pólóban, esetleg tréfás egyenruhában képviselni, hisz ezzel is népszerűsíteni tudjátok a sulitokat. Eredményhirdetés és díjátadás a Fesztiválkatlan udvarán felállított színpadon (2018.05.12-én, 16:30-kor) amelyre a teljes csapat felvonulása szükséges, hogy az iskolád népes indulóit a közönség is megcsodálhassa.

A legnagyobb létszámban résztvevő középiskolai csapat egy vándorkupát kap!

A versenyre a következő díjak kerültek felajánlásra a Bringa Piknik kiemelt szakmai támogatója a Bringa Sziget (Nyíregyháza, Agyag u. 6.) és a Leveleki Wakeboard és Vízisí Centrum, mint együttműködő partnerünk jóvoltából:

I. díj 100.000.- Ft értékű vásárlási utalvány, melyet beválthattok a Bringa Szigeten
30 db Tisztelet jegy a Leveleki Wakeboard és Vízisí Centrumba

II. díj 50.000.- Ft értékű vásárlási utalvány, melyet beválthattok a Bringa Szigeten
20 db Tisztelet jegy a Leveleki Wakeboard és Vízisí Centrumba

III. díj 20.000.- Ft értékű vásárlási utalvány, melyet beválthattok a Bringa Szigeten
10 db Tisztelet jegy a Leveleki Wakeboard és Vízisí Centrumba

Tehát érdemes neveznetek és indulnotok!