Vonatozhatunk (is)

Bármennyire is kiábrándító, a szervezői csapat nem minden tagja versenybiciklis. ? Belőlük kiindulva, ahogy a korábbi években, úgy 2022-ben is úgy gondoltuk, hogy az „első bálozóknak” szüksége lehet egy kis segítségre. Egy biztosítékra, hogy ha valahogy el is tekernek Tokajig, haza is tudnak majd jutni. Ehhez a MÁV-Start Zrt. közreműködését kértük.

Segítőkészek voltak, így egyes délutáni vonatjáratokhoz plusz kerékpárszállításra alkalmas vagonokat csatolnak majd. Vagyis Tokajból Nyíregyházára már nem muszáj letekernetek a 35 km-es távot. Csak felpattantok a vonatra és kényelmesen visszadöcögtök. ?

 

Négy ilyen járat lesz: 14:34, 15:34, 16:34 és 17:34

 

A vonatozáshoz és a kerékpárszállításhoz az aktuális díjtáblázat érvényes. Ennek értelmében az említett személyvonatokon a bringátokkal együtt 885 forintért (650+235) utazhattok.

Gyere haza vonattal

Évről évre vannak olyan bringások, akik újonnan csatlakoznak a Bringa Piknik rendezvényéhez. Ha ez lesz az első túrád, akkor lehet hogy a 35 km odatekerés után hirtelen sok lesz a 35 km még vissza. Ahogy tavaly, úgy idén is segít a MÁV-Start Zrt, hiszen biztosítja a vonatot Tokajból Nyíregyházára, sőt, kerékpárszállító vagonokat is csatol a járathoz.

14 és 18 óra között, minden óra 34 perckor tudjátok ezt kihasználni. Vagyis

14:34

15:34

16:34

17:34-kor indulhattok Tokajból Nyíregyházára vonattal, biztonságban tudva a kerékpárotokat.

Az aktuális díjtáblázat érvényes. A teljes árú menetjegy 650 Ft, a kerékpárszállítási díj pedig 235 Ft.