Naná, hogy a jól megszokott páros 2023-ban is színpadra és mikrofon mögé áll! Nyíregyházán nincs sportélet Dankó Laci nélkül. Hosszú évek óta ő szállítja a város sporthíreit. Nincs olyan sportág, amiben ne lenne hiteles! Ezért ahogy már megszokhattátok, ott áll majd a Kossuth téren mikrofonnal a kezében, majd motorra pattan és a Tokaji Fesztiválkatlanban fogad majd Titeket.
Természetesen a 6. Bringa Pikniken is Bocskai Magda képviseli majd a női nemet. Mögötte is több évtizedes műsorvezetői tapasztalat van, úgyhogy biztosak lehettek benne, hogy nem fog Ő sem kifogyni a mondandóból.
„Egyedülállóan jó buli! Fantasztikus a csapat, mindenki jófej, azért vagyunk együtt, hogy jól érezzük magunkat és hogy megmutassuk másoknak is: a világ olyan lesz, amilyenné tesszük. Ha kedvesek vagyunk és örülünk egymásnak, a jó időnek, annak, hogy együtt lehetünk és tehetünk a lelki és fizikai egészségünkért, akkor egy jobb világra voksolunk.”
– Bocskai Magda
„Nagyon jó buli! Teljesen mindegy, hogy ki mikor ér célba, ez nem az időről meg a sebességről szól. Egy kirándulás, melynek végén lehet egyet fagyizni, borozni, enni egy sült halat, és jó társaságban eltölteni egy napot. Nincs is ennél jobb nyárindító program!”
– Dankó Laci