Piknikpont változás

Na nem kell nagy változásra készülni, néhány méterrel közelebb táborozunk le, mint a korábbi években, hiszen Nyírteleken a Közösségi ház előtt és a mellette lévő parkban ekkor már gőzerővel készül a település a gyermeknapra. 🙂

Tehát… A fotón az ikonikus rakétát látjátok, a háttérben pedig a nemrég épült üzletsort, köztük a Florida Fagyizót! Ennek a nagyparkolójában fog várni Titeket a már jól megszokott menü: hamuban sült pogácsa, friss forrásvíz és mosolygós alma.

Viszont a behajtásnál figyeljétek a polgárőrség instrukcióit, mert a második behajtónál kell majd a parkolót megközelíteni. Irányító táblákat is teszünk ki, hogy biztosan jó helyen hajtsatok le.