A település polgármesterét, Szekeres Józsefet kérdeztük.
– Mit szóltál, amikor megkerestek Téged a szervezők, hogy lenne egy Bringa Piknik nevű rendezvény, amelyben érintett Nyírtelek is?
– Nagyon örültem, rögtön azt mondtam, hogy hajrá! Amiben tudunk segítünk. Bár az ilyen nagy létszámú kerékpáros egy időben, egy helyen, felvetett bennem némi közlekedésbiztonsági kérdést, nagyon örülök, hogy eddig nagyobb balesetek nélkül lezajlott minden Bringa Piknik. De őszinte leszek, azért mindig van egy kis gyomorgörcsöm, hogy ez legközelebb is így legyen. Szerintem minden településnek megvan az apró kis látványossága, nálunk a rakéta vagy a fagyizó, ahol az emberek egy kis pluszt kapnak, lehetőséget arra, hogy pihenjenek és beszélgessenek. Főleg ebben az időszakban, amikor mindenki nagy lemezkerítéseket épít, vagy amikor a covid miatt el kellett szigetelődni. Jó, hogy van egy ilyen szabadtéri rendezvény, ahol bárki jól érezheti magát.
– Nyírtelek még elég közel van Nyíregyházához, és viszonylag egyben van a csapat, a több száz bringás szinte egyszerre érkezik meg a Közösségi Ház elé. Mit szóltál, amikor ezt először láttad?
– Szép látvány, ez tény. Mégis arra intek mindenkit, ahogy az életben, úgy a közlekedésben is fontos a KRESZ ismerete mellett a türelem és a tolerancia. Hogyha ezt tudják tartani, akkor végig tudnak érni az úton gond nélkül. Úgyhogy csak óvatosan, de elférünk, jöjjenek minél többen!
– Hogyha valaki még nem vett részt Bringa Pikniken, mivel csábítanád el a rendezvényre, és mivel bíztatnád, hogy igenis tekerje végig a távot!?
– Én azt gondolom, hogy nem sok olyan van már, aki még nem vett részt Bringa Pikniken, de szeretett volna. Hogyha mégis lenne, nyugodt szívvel vágjon neki. Ne a kilométereket nézze, mert hogyha teker, beszélget, ezek a kilométerek úgy fogynak el, hogy észre sem veszi. Utána pedig jön a meglepettség, hogy ennyit le tudott tekerni!? És ha ez megtörtént, javaslom, hogy a következő hétvégén kisebb létszámban, a barátaival, családjával járja be újra az útvonalat és mutassa meg másoknak is azokat a pontokat, ahol neki nagyon pozitív élményei voltak a Bringa Pikniken.