2. piknikpont

A település polgármesterét, Bodnár Lászlót kérdeztük.

 

– Ez lesz az 5. Bringa Piknik. Mit szóltál a felkéréshez, amikor a legelsővel megkerestek Téged a szervezők?

– Nagyon örültem neki, hogy egy ilyen megyei szintű, de azt gondolom, hogy már országos hírnevet szerzett eseménynek a részesei lehetünk. A rakamazi Tisza-part egy kiemelt turisztikai övezetnek a része, és azt gondolom, hogy ezt mindenkinek látnia kell, mindenkinek meg kell mutatnunk. A piknikpont a látogatóközpontunk mellett van. A Teknősbéka Házban lévő turisztikai attrakciót minél többen megtekintik, annál többen tudják, hogy honnan jöttünk és merre tartunk, hiszen ez a látogatóközpont Rakamaz történetét mutatja be. Úgyhogy a sport mellett művelődhetünk is.

 

– Azt mondtad, hogy minél több embernek érdemes látni ezt a partszakaszt. Amikor az első Bringa Pikniken elkezdtek megérkezni a bringások, mit szóltál? Elégedett voltál?

– Meglepődtem, mert a bringás vérkeringést, hogy mennyien űzik ezt a sportot, a megfelelő infrastruktúra kiépítése előtt nem igazán lehetett látni. Olyan mintha a semmiből tűntek volna fel. Ez is mutatja, hogy mekkora igény volt a kerékpáros infrastruktúra kiépítésére. Ezért is tartom szenzációs ötletnek ezt a rendezvényt.

 

– Hogyha valaki még nem vett részt Bringa Pikniken, mivel csábítanád el a rendezvényre, és mivel bíztatnád, hogy igenis tekerje végig a távot!?

– Ez egy több mint 30 km-es túra. Egy kihívás. A kihívás pedig mindig egy csábítás, egy kísértés. Ettől pedig csak úgy tudunk megszabadulni, hogyha belevágunk és teljesítjük a távot.