– 2019-ben csatlakoztál a Bringa Piknik „családjához”. Mit tudtál akkor a rendezvényről?
– 2019-ben már tudtam a versenyről, forgattunk is rajta, és láttam, hogy nagyon sokan indulnak. Családok, idősebbek, gyerekek. És tudtam, hogy a fő cél itt nem a sportteljesítmény, hanem egy jókedvű, közös mozgás.
– Nélküled talán nincs is igazi sportrendezvény Nyíregyházán. A bringázás mennyire áll közel hozzád? Milyen gyakran tekersz?
– A bringázás nagyon közel áll hozzám. Tavaly restauráltam az 1984-es versenybringámat, azzal tekerek, ha van rá időm. A kedvenc útvonalam a Tokaji kerékpárút. Télen pedig a szobakerékpárt nyűzöm. ?
– Hogy emlékszel vissza a 2019-es Bringa Piknikre? Mit láttál a résztvevőkön?
– Az első Bringa Pikniknek a rajtja fogott meg, amikor egyszerre csengettek több százan. A tömeg, a vidámság, a jókedv fogott meg. Mindenhol integető, mosolygó emberek. Aztán pedig kígyózó sor Tokaj felé, remek látványt nyújtott!
– Nem egyedül szoktad betölteni a Bringa Piknik műsorvezetői szerepét. Milyen Magdával együtt dolgozni?
– Magdával 1996-tól dolgozunk együtt. Éveken keresztül vezettünk együtt műsort, mindent tudunk a másikról, így a gondolatát is kitaláljuk. Persze olyan is akadt, amikor egymáson nevettünk, és alig tudtuk abbahagyni. Szeretek vele dolgozni, mert profi. Csakúgy mint a szervezők, és a Bringa Pikniken dolgozó fotósok, operatőrök, segítők. Egy igazi nagy baráti társaság!
– Az elmúlt 3 Bringa Piknikből, amin részt vettél, mik voltak a legemlékezetesebb pillanatok?
– A legemlékezetesebb pillanat tavaly volt, amikor egy 7 éves kisgyerekkel beszélgettünk a célban. Az anyukája mondta, hogy a kicsi akart indulni, és megbeszélték, hogy csak Nyírtelekig tekernek. De jól bírta, így végül Tokajban értek célba. Szegénykém nagyon elfáradt, de megoldották a visszautat. Le a kalappal előtte!
– Ha valaki még nem vett volna részt Bringa Pikniken, mit mondanál neki, miért csatlakozzon 2022. május 14-én?
– Mert nagyon jó buli! Teljesen mindegy, hogy ki mikor ér célba, ez nem az időről meg a sebességről szól. Egy kirándulás, melynek végén lehet egyet fagyizni, borozni, enni egy sült halat, és jó társaságban eltölteni egy napot. Nincs is ennél jobb nyárindító program!